Avasi templomrom

Szigliget csak úgy bővelkedik a szebbnél szebb látnivalókban. Miután megnéztük a várat és az óvárat, majd fürödtünk egy jót a szuper strandján, ne felejtsük el megnézni az Avasi templomromot se. A strandról jobbra indulva kövessük a főutat, és félúton a vár és a strand között az út szélén megtaláljuk e szép, kőtornyú építményt.
A templom építéséről több elmélet is van. Ahogy az Óvár feltárása során is kiderült, a terület már a rómaiak korában is népszerű volt. Az Avasi rom feltárása során ismét rábukkantak a rómaiak jelenlétére ( halszálka szerűen rakott kövek ). Az épület sorsa a rómaiak után kétes, valószínűsítik, hogy a római kori épületet az Atyus nemzetség építtette át templommá 1260-62 között. Nem tudni pontosan, hogy a hozzáépítésekre pontosan mikor került sor. Mindenesetre a kőtorony lenyűgöző és érdekes, ahogy a négyszögű alapból hat, majd nyolcszögletűvé alakul át. Érdemes a környékén tenni egy sétát is, több régi sírt is felfedezhetünk. Régebben féltek a környékre költözni az emberek, mert sok csontot találtak a feltárások során, ma már beélpült ez a rész is.