Hácsi templomrom

Sokat vártam azzal, hogy a Hácsi templomromról írjak. Ez az egyetlen rom, amire nem szívesen emlékszem vissza. Az odaút sáros volt, az idő párás és meleg, de mindez nem lett volna probléma, hisz hozzászoktunk, de a nyomasztó érzést csak tovább fokozták. 

Rom-nézés előtt mindig nyomtatunk ki egy kisebb tájékoztatót a helyről, ahová megyünk, és amikor megérkezünk, felolvassuk magunknak, hogy tudjuk hol járunk, ki járt itt, mi történt. Így tettünk a Hácsi romnál is. 

Ahogy megérkeztünk, szótlanság telepedett ránk, ami nem jellemző. A rom mellé léptünk, de valahogy nem akaródzott belépni. Csak álltunk egymás mellett és szótlanul néztük a falakat, míg egyre nagyobb szomorúság telepedett ránk. Végül erőt vettünk és beléptünk, de hihetetlen nyomást éreztünk, meg is beszéltük, hogy mennyire nincs jó szelleme ennek a romnak, így gondoltuk gyorsan olvassuk el a tájékoztatót és menjünk is innen.

Megdöbbenve olvastuk fel a következőket:

A Hácsi, vagy Béndekpusztai (Béndeki) települést 1331-ben említik először, de tudjuk, hogy már az avarok korában is laktak itt. Temploma gótikus stílusban épülhetett valamikor ezidőtájt. A falu és temploma 1590-es években pusztult el először, amikor az egész falu lakossága a templomba menekült a török elől, s egy arra portyázó banda rájuk gyújtotta azt. Így mindenki bent égett... 

A falu a XVIII. században újra népesedett. 1949-ben, majd 1956-57-ben folytak először régészeti feltárások, ami alatt több értékes lelet is előkerült ( aranytárgyak az avar korból, Wulfila gót betűs Újtestamentum fordításának töredéke ). A falut utolsó lakója 1983-ban hagyta el, ez után a környék rohamosan pusztulni kezdett. A régi templomrom elé felhúzott új temlpom is romosodásnak indult, melyet a lengyeltóti kántor, Molnár Zoltán, helyi civilekkel együtt igyekszik fenntartani, megvédeni a végső pusztulástól.

Ennél szomorúbb történetet azóta sem hallottam, pedig történt egy s más a magyar templomokkal, várakkal.  

A romokat Hács felől közelíthetjük meg gyalogosan a zöld sáv mentén, majd a zöld L jelzésen haladva. Elvileg autóval is megközelíthető, de csak nagy szárazság idején, mi egy kisebb eső után mentünk, és gyalogosan is alig tudtunk haladni a lábszárig érő ragacsos sárban.